Doctor Who & David Tennant Hungarian Fansite
Sarah Jane Adventures
A Sarah Jane kalandjai (The Sarah Jane Adventures) a BBC-n már hosszú ideje futó sci-fi sorozat, a Doctor Who (Ki vagy, doki?) fiataloknak készült spin-off-ja (mellékága). A sorozat 2007. január 1-jén indult, eddig három évad készült. Magyarországon 2009 elején sugározták a Cartoon Network Sarah Jane kalandjai címmel az első évadot. Az új sorozat főhőse Sarah Jane Smith újságírónő (Elisabeth Sladen), aki hosszú ideig volt a harmadik és negyedik Doktor útitársa még 1973–1976-ban, 18 epizódban. A BBC 1981-ben már tervezett egy melléksorozatot Sarah Jane Smith-szel az élen, ebből azonban csak a kezdő pilot film, a K-9 and Company (K-9 és társai) valósult meg. Sarah Jane ezután hosszú időre eltűnt, majd a 2006-os szezonban ismét megjelent K-9-cel, a robotkutyával együtt a School Reunion (Osztálytalálkozó) részben. Mint Elisabeth Sladen, Sarah Jane megszemélyesítője mondta egy riportban: "Én ugyan elhagytam Sarah Jane-t, de Sarah Jane sohasem hagyott el engem." Sajnos az ötödik évad forgatása közben, 2011. április 19-én a színésznő elhunyt.
 
A kezdő pilot résztől eltekintve az egyes történeteket 2x25 perces részekben adták, hasonlóan a régi Doctor Who sorozathoz. Magyarországon az első két évadot 2009-2010-ben többször is adta a Cartoon Network és az mtv.
 
A sorozat sajnos Elisabeth Sladen 2011 áprilisi váratlan halála miatt véget ért. A csonka ötödik évad 3 történetét a BBC 2011 októberében sugározta.
 
Szereplők
 
Mai friss
Friss bejegyzések
2013.09.15. 19:05
2013.09.11. 19:51
2013.01.04. 14:34
2012.12.11. 21:06
2012.12.11. 21:00
Friss hozzászólások
 
Sorozatok
Doctor Who régi frissek
 
Torchwood
 
Sarah Jane Adventures
 
K9 TV series
 
 
Az a célom, hogy ismertebbé tegyem a Doctor Who sorozatot, ami a világ leghosszabb ideig működő Sci-fi sorozata. Az oldalra mindent felrakok ami a sorozattal kapcsolatos, minden hírt, érdekességet, leírást. Próbálok sok mindent összegyűjteni hogy itt meg lehessen találni mindent róla.
  A sorozat egyik legnépszerűbb Doktora, David Tennant, a kedvenc színészem is egyben, így az oldal részben róla, részben a sorozatról fog szólni. 
  Tehát, az a célom hogy a sorozat, és egyben David is népszerűbb legyen. Remélem ez megvalósítható, és sokan fogjátok majd megszeretni a sorozatot.
 
Az oldal szerkesztője:
RoseTyler   :)
2012/03/22
 
Projektek
Doctor Who
7. Évad
Státusz: forgatás
Kiadva: szeptember 1, 2012
 
 
 
Nativity 2
Ki: David Tennant
Szerep: Mr. Peterson és az ikertestvére Roderick Peterson
Kiadva: November 23, 2012
IMDb /
 
TV
Doctor Who
Hol? --
Mikor? --
Mi? Sorozat
 
Elite
Minden rendezett és tartalmas oldalt elfogadok, jelentkezni a vendégkönyvben/chatben lehet.
20/9 foglalt.
   
   
   
 
Top
Itt a legtöbb oldalt elfgadom, jelentkezni a vendégkönyvben/chatben lehet.
 
Szülinapok
Február 16 Christopher Eccleston
Március 11 John Barrowman
Március 20 Freema Agyeman
Április 18 David Tennant (41)
Április 27 Jenna Coleman
Május 12 Catherine Tate
Június 17 Arthur Darvill
Szeptember 22 Billie Piper
Október 28 Matt Smith
November 28 Karen Gillan
 
Statisztika
Indulás: 2012-03-04
 

 

 

Gyorslinkek
Aloldalak
Menü
David Tennant - minden róla
Filmek - David filmjei
david.tennant.gp.hu - az oldal, egyéb

 

 

 
 

 

Az oldalon minden kép az enyém, mindet én készítettem. Amik nem az enyémek ott a források fel vannak tüntetve. A képeket ellopni, más oldalakra felrakni szigorúan tilos! Egy-két képet elvihetsz ha megkérdezted!
Az oldalon a legtöbb írás az enyém, így azokat kimásolni és más oldalra felrakni szigorúan tilos! A híreket mind én fordítottam le, így azokat elvinni forrás és engedély nélkül szigorúan tilos!
Az összes letöltés az oldalon az enyém, én töltöttem fel őket hogy ti le tudjátok tölteni azokat. A letöltéseket más oldalakra felrakni szigorúan tilos! Ha kéritek őket, előbb kérdezzétek meg, majd tüntessétek fel az oldalam címét, hogy a letöltések innen vannak! Ha valamelyik letöltés nem működik írjatok nekem egy e-mailt.
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre